Mit adhat a jogászi szemlélet a mediációhoz?
Amikor mediátornak tanultam, azt tanították – és én is azt gondoltam- , hogy a jogászi szemléletemet háttérbe kell majd szorítanom. A mediátor feladata ugyanis nem az, hogy döntsön, tanácsot adjon vagy megoldást keressen a felek helyett, hanem hogy olyan biztonságos és pártatlan keretet teremtsen, amelyben a felek maguk juthatnak el a megoldásig.
A gyakorlat azonban mást mutatott, és rájöttem, hogy a mediáció során is jól tudom használni a tudásomat és a gyakorlatias szemléletemet.
A mediáció során nem mondhatom meg, hogy kinek van igaza. Nem alakíthatok ki véleményt arról, melyik félnek kellene engednie, és nem dönthetem el helyettük, milyen megállapodást kössenek. Ez nem a mediátor feladata.
Ugyanakkor a lassan harminc éves jogászi tapasztalat folyamatosan jelen van a gondolkodásomban. Miközben a felek beszélgetnek, óhatatlanul felismerem azokat a pontokat, amelyek később félreértéshez vagy újabb konfliktushoz vezethetnek. És ilyenkor igyekszem feltenni a megfelelő kérdéseket. Az én kérdéseim általában nem a múltra, nem a lelki folyamatokra, pszichés motivációkra, hanem a jelenben meghozandó gyakorlati döntésekre és azok következményeire irányulnak.
Számomra a mediáció nem ér véget azzal, hogy a felek végre egyetértenek valamiben, sőt, ott csak elkezdődik. Legalább ilyen fontos, hogy a megállapodás világos, egyértelmű, kellően részletes, és szükség esetén betartatható legyen. Egy jól kidolgozott megállapodás nemcsak lezár egy konfliktust, hanem sok későbbi vitát előz meg.
A mediáció továbbra is a feleké. A döntéseket ők hozzák meg. Én csupán segítek abban, hogy ezek a döntések ne csak a jelen pillanatban tűnjenek jó megoldásnak, hanem hosszú távon is működőképesek legyenek.