Válási mediáció

A válási mediáció annyiban nem egy átlagos konfliktus-kezelési eljárás, hogy létezik olyan jogszabály, ami meghatározza a kereteit. A Ptk. 4:22.§ szerint „A házastársak a házassági bontóper megindítása előtt vagy a bontóper alatt – saját elhatározásukból vagy a bíróság kezdeményezésére – kapcsolatuk, illetve a házasság felbontásával összefüggő vitás kérdések megegyezésen alapuló rendezése érdekében közvetítői eljárást vehetnek igénybe. A közvetítői eljárás eredményeként létrejött megállapodásukat perbeli egyezségbe foglalhatják.” Ez a rendelkezés önmagában csak arra a lehetőségre utal, hogy a házastársak közvetítőhöz fordulhatnak. A közvetítői eljárást a 2002. évi LV. törvény szabályozza, mely alapján az Igazságügyi Minisztérium közvetítői névjegyzékébe bejegyzett közvetítők kötelesek eljárni. Ez a törvény elég részletesen szabályozza az eljárás menetét. Később írok még róla, de a szabályok közül érdemes kiemelni a közvetítők titoktartási kötelezettségét, ami megegyezik az ügyvédek kötelezettségével. A Ptk 4:21. § (2) rendelkezik arról, hogy a bíróság a házasságot a felbontásához vezető körülmények vizsgálata nélkül is felbonthatja, ha a házastársak végleges elhatározáson alapuló, befolyásmentes megegyezésük alapján közösen kérik, és megegyeznek az ún. járulékos kérdésekben. Ezeket a kérdéseket a (3) bekezdés sorolja fel:  a házastársaknak meg kell egyeznie a közös gyermek tekintetében a szülői felügyelet gyakorlása, a különélő szülő és a gyermek közötti kapcsolattartás, a gyermek tartása, a házastársi közös lakás használata, valamint – ez iránti igény esetén – a házastársi tartás kérdésében. Ez az egyezség tehát, amit a válási mediáció befejezésekor meg kell kötni, alá kell írni, és valamelyik félnek be kell nyújtani a bíróságra. 

Mindez nem jelenti azt, hogy a válási mediáció kereteit ne lehetne többféle irányban tágítani – erről később írok még -, de a fent leírtak képezik a vázát és a konkrét célját.